Berta-Szalóki Sára

Bántalmazás a párkapcsolatban

„Megütött. Megalázott. Késsel fenyegetett. Hasba rúgott, pedig várandós voltam. Bezárt a lakásba. Elvette a pénzemet…”

Becslések szerint hazánkban minden 5. nő volt már bántalmazás áldozata. A bántalmazásnak nagy a látenciája, azaz sokszor nem derül rá fény. Egy kapcsolatban nem csak a férfi lehet bántalmazó, hanem a nő is, azonban ez utóbbi sokkal ritkább és még inkább igaz rá, hogy titokban marad. A bántalmazás nemcsak a párkapcsolatban jelenhet meg, de jelen cikk keretein belül csak ezzel fogunk foglalkozni.

Egy bántalmazó kapcsolatban a bántalmazó és a bántalmazott között nem partneri szeretetkapcsolat van, hanem a hatalmat a bántalmazó gyakorolja, aki uralkodik a bántalmazott fölött. Ez azt jelenti, hogy ő szabja meg az életét minden tekintetben: tarthatja-e a kapcsolatot a családjával, lehetnek-e barátai, legyen-e gyerekük, lehet-e munkája, stb. A bántalmazó az, aki meghozza ezeket a döntéseket, és elvárja, hogy a másik fél alávesse magát az ő akaratának – amennyiben ez nem így történik, akkor megbünteti, megtorolja az engedetlenséget.

A bántalmazásnak több formája létezik. A legkézenfekvőbb, ami mindenkinek eszébe jut, amikor meghallja a bántalmazás szót, a fizikai bántalmazás. Ez a másik lökdöséstől kezdve a súlyos, akár tartós vagy halálos sérüléseket okozó verésig terjedhet. Emellett létezik a szóbeli, vagy verbális, lelki bántalmazás, ami nem kevésbé komoly a fizikainál. Ez számtalan formában megjelenhet: megalázás, hibáztatás, a másik önbecsülésének sárba tiprása, érzelmi manipulálás, stb. A bántalmazás lehet még gazdasági természetű is: a pénz kontrollálása, miközben a másik kiszolgáltatottá válik, elérni, hogy a bántalmazó tartsa el a családot, ezáltal anyagi függésben tartva a bántalmazottat. Nem szabad megfeledkeznünk a szexuális bántalmazásról sem – amikor a bántalmazó szexuális erőszakot követ el, vagy olyan dolgokra kényszeríti a párját az ágyban, amit ő nem szeretne megtenni.

Az esetek többségében az idő előrehaladtával a bántalmazás minden formája megjelenik a kapcsolatban. A bántalmazáshoz - mivel azt az uralkodás motiválja - gyakran társul a bántalmazott szabadságának korlátozása is: elszigetelni őt a környezettől, hogy ne legyenek olyan támaszai, akik segítségére lehetnek és így minden téren teljes mértékben a bántalmazótól függjön. Az ilyen kapcsolatokban azt lehet megfigyelni, hogy előbb-utóbb megszakad a kapcsolat a családdal, eltűnnek a barátok, a bántalmazott felmond a munkahelyén és nem találkozik egyedül másokkal, csak úgy, hogy a bántalmazó elkíséri őt. Sokszor még a lakást sem hagyhatja el engedély vagy kíséret nélkül.

Amikor az emberek egy régóta tartó bántalmazásról hallanak, sokszor felteszik a kérdést, hogy „de hát miért nem hagyta már ott a párját”? Ez az áldozathibáztatás jelensége, melynek során a felelősséget az egyénre tesszük, és a bántalmazást nem társadalmi problémának tekintjük. Pedig a bántalmazás társadalmi probléma, ugyanis többek között a kultúrában lévő hiedelmek, a férfi és a női szerepekről, kapcsolatról szóló nézetek, minták is okai ennek.

Én úgy gondolom, hogy egy bántalmazó kapcsolatban mindkét félnek felelőssége van, azonban azt semmiképpen sem állíthatjuk, hogy a bántalmazott provokálja ki a bántalmazást. Legfőképp azért nem, mert senki nem érdemli meg, hogy bántsák, bármit is tett vagy mondott. A bántalmazóé a felelősség nagy része, hiszen ő az, aki hatalmi pozícióban van a kapcsolatban. A bántalmazott felelőssége ott rejlik, hogy próbál-e segítséget kérni vagy kilépni a kapcsolatból, illetve hogy ha ez sikerült, akkor mit kezd az életével, távol tud-e maradni a bántalmazótól, vagy esetleg visszamegy hozzá. Felmérések szerint egy bántalmazott 4-5 alkalommal megy vissza a bántalmazójához, mire véglegesen el tudja hagyni – ez mutatja, hogy milyen mértékben függ ő is a kapcsolattól.

Ennek a kérdésnek a bonyolultságára a bántalmazás dinamikája is rávilágít: a bántalmazás egy ciklikus folyamat, ami idővel egyre súlyosabbá válik. A bántalmazás után a bántalmazó jellemzően megbánást tanúsít, de a felelősséget a bántalmazottra vagy a körülményekre hárítja („sosem ütöttelek volna meg, ha te nem…”), a bántalmazottat biztosítja szerelméről és megígéri hogy nem fordul elő többé, innentől kezdve egy csodás közös jövő vár rájuk. Egy darabig így is van, azonban a feszültség újra elkezd felgyűlni, és előbb-utóbb eljön egy pont, amikor kirobban, egy újabb bántalmazás formájában, majd minden kezdődik elölről. Idővel a megbánás, bántalmazás nélküli úgynevezett „nászutas időszak” egyre rövidebb lesz, és a bántalmazások pedig egyre súlyosabbak.

A bántalmazottak kilépését a kapcsolatból számos dolog nehezíti: elszigeteltség (a bántalmazó leépíti a társas kapcsolatait), anyagi és érzelmi függés, szégyenérzet és bűntudat, félelem és döntésképtelenség, valamint a bántalmazó részéről érkező fenyegetések, hogy mi fog történni, ha bárkinek is el meri mondani a dolgot, vagy ha el akarja hagyni őt. Így a bántalmazás akár évtizedekig is tarthat. Számos esetben a gyermek az, akinek a megvédése érdekében a bántalmazott megtalálja magában az erőt ahhoz, hogy változtatni próbáljon helyzetén – segítséget kér (családtagoktól, ismerősöktől, a szociális ellátórendszertől), elmenekül otthonról, vagy szembeszáll a bántalmazóval (pl. feljelentést tesz). A bántalmazó elhagyása (válás, különköltözés) egy nagyon veszélyes időszak, ugyanis a bántalmazó mindent megpróbál a visszaédesgetéstől, ígérgetéstől kezdve a zaklatáson, bántalmazáson keresztül akár a gyilkosságig, hogy ez ne történhessen meg, és hogy a kapcsolat folytatódjon. Ilyenkor a bántalmazottnak még inkább szüksége van egy olyan támogató rendszerre, ami segíteni tudja abban, hogy biztonságba kerüljön, új életet kezdhessen.

Fontos tudni, hogy van segítség ilyen helyzetben. A környezetnek pedig tisztában kell lennie a saját felelősségével – amennyiben tud egy bántalmazásról, de nem tesz semmit, azzal tulajdonképpen „nézőként” hozzájárul ahhoz, hogy a bántalmazás folytatódjon. Természetesen nem arról van szó, hogy a bántalmazottat akarata ellenére próbáljuk megmenteni, vagy hogy helyette hozzunk meg döntéseket, hanem arról, hogy támogassuk, biztosítsuk arról, hogy van segítség, és fordulhat hozzánk, amikor úgy érzi, hogy szüksége van rá, illetve ha úgy látjuk, hogy veszélyben van, akkor megtegyük a szükséges lépéseket.

A bántalmazók hosszú (akár években mérhető) terápia során meg tudnak változni, amennyiben megvan hozzá az elkötelezettségük, akaraterejük, hajlandóságuk és kitartásuk. A bántalmazottak nagy részének is terápiára van szüksége, hogy fel tudják dolgozni a velük történteket, illetve pl. felismerjék az okokat, ami miatt sorozatosan ilyen kapcsolatban kötnek ki, és ezeken változtatni tudjanak. A bántalmazó kapcsolatokban a család- és párterápia általában ellenjavallt, mivel a résztvevő felek nem egyenrangúak, és a bántalmazó félelemben tartja a bántalmazottat (és esetleg otthon zárt ajtók mögött bosszút áll).

www.csaladesparterapia.hu | Copyright © 2013-2016. Minden jog fentartva! | Jogi nyilatkozat | Az oldalon található tartalom kizárolagos tulajdonosa a Complexpert Kft.